1.rész Egy érdekes ismerkedés

Nővérem úgy tervezte, hogy mivel ma péntek van ezért elmennek valahová bulizni a barátnőivel. Én a kanapén ültem és néztem a tv-t.
- És miért nem viszed a húgodat is? - kérdi anya, a nővéremtől.
- Miért is ne? Gyere! - azzal felhúz a kanapéról, majd utasít, hogy húzzam a cipőmet és menjünk. Mikor kimentünk, Min barátnői, már türelmetlenül várnak minket. Elindulunk és egy szórakozó helyen kötünk ki. - Kérsz valamit inni?
- Nem, köszönöm.
- Biztos? - erre csak bólogatok. - Oké, akkor ülj le valahová, mi meg majd megyünk.

Én leültem a fal melletti asztalhoz, ahol épp nem ül senki. Nővéremék kis idő múlva megjelennek a poharakkal a kezükben. Beszélgetni kezdenek, amire én nem nagyon vagyok kíváncsi. Közben bejön 6 fiú és elkezdenek biliárdozni. Meglát az egyik minket, én pedig gyorsan visszafordulok Unniék társaságában. Szemem sarkából láttam, hogy az egyik srácot lökdösik, aki nagy nehezen elindul felénk. Ijedten húzódok közelebb nővéremhez.

- Sziasztok!- köszön. - Am...meghívhatlak titeket valamit inni?
- Nem köszönjünk! Már van.- kuncognak. - Különben is, mit kerestek itt Niel?
"Szegény, hogy beégett...Mi? A nővérem ismeri azt a fiút? Niel? Milyen név ez?"
- Akkor..., nincs kedvetek bowlingozni(bóling)?
- Hm...De! Miért is ne? - és azzal a mozdulattal nővérem kilök én pedig majdnem a földön végeztem volna, ha nem állok meg a "szék" végén. Felállok és nézem, hogy a fiúhoz kepéset mennyire alacsony vagyok. Megyünk a terem felé. Ott is vannak kanapék, ahová le lehet ülni, hisz nekem nincs kedvem fiúk előtt beégetni magam. Elkezdik én pedig nézem őket.
- Mi az? Neked nincs kedved játszani? - ül le mellém az egyik fiú haverjuk.

- Nem tudok játszani. Soha nem is tudtam.
- Ha megmutatom, hogy kell, akkor játszol?
- Hm...Talán. Egyébként Yoon vagyok, Yoon Sun.
- Én Ricky. ChangHyun. - nevet. - Na gyere guríts egyet.
Felhúz, majd odasétálunk és ő gurít egyet, ami tarol.
- Most te jössz.
- Öhm...okéh...- remegő kézzel megfogtam a golyót, majd elgurítottam és ötöt letarolt. - Huh...- ennyit tudok csak mondani.
- Szép volt! Attól függetlenül, hogy most játszol először nagyon jó! - mondta Min.
- Kösz...
Kicsit később valakinek a csodás ötlete az volt, hogy elmenjünk valahová táncolni.
- Na még jobb...- mondom magamban.
- Gyere, Yooni, ne maradj le! - szólt nővérem. Ott sétáltam mögötte. A magas fiú, aki odajött hozzánk először, pedig az én hátam mögött.
Kifizettük az italokat, amit Min-ék ittak, majd a fiúk vezetésével elmentünk valami klub-ba. Sétálás közben, az egyik fiú odajött mellém és mellettem folytatta tovább az utat.
- Szia! - köszön. - Am...az én nevem, ChunJi. És a tiéd?
- Yoon. - adtam az egyenes választ.
- Hh...örülök. Nővéred jól el van L.Joe-val.
- L.Joe?
- Aham. Miért lepődtél meg?
- Mert olyan ismerős ez a név.
- Biztos azért, mert egyszer ráírták egymás kezére egymás neveit.
- Heh...láttam... - mosolyogtam előre.

- Miről beszélgettek? - jött a másik oldalamra az eddig mögöttünk álló fiú.
- Yoon, Niel, Niel, Yoon! - mutatott be egymásnak.
- Am...szia! - köszönök neki.
- Hhm...sziah...! - szégyenlősködött.
- Huh...Hogy mondtad, Ricky? Oké, megyek! - és ChunJi elment előre Ricky-hez.
Egy ideig csak csendben sétálgattunk egymás mellett, míg meg nem hallottunk a közeledő klub zenéjét, ami kihallatszott az utcára. Odaértünk az ajtóhoz, a hol engem nem akartak beengedni, mivel kiskorú vagyok.
- Hát, akkor nem megyünk táncolni. - mondta Min barátnője.
- Dehogy nem! Menjetek csak be nélkülem. Én, majd haza megyek vagy beülök valahová vacsorázni. Erről jut eszembe! Min, tudsz adni egy kis pénzt?
- Persze! - elővette a tárcáját, majd adta kezembe a pénzt. - De nem kell, egyedül elmenned! Megyünk mi is!
- De! Menjetek! És ez parancs!
- Majd elmegyek én vele. Lesz, aki kíséri. - állt mellém ChunJi.
- Kedves vagy, de nem kell elkísérni! - mondtam.
- Igazad van! Inkább Niel menjen!
- Mi?! Unni! Mondtam, hogy nem kell!
- De igen, hisz féltelek!
- Nyugi! Megvédem a húgodat! - állt mellém. Majd kuncogott. Majdnem elnevettem magam a kissé orr hangján.
- Jól van, akkor sziasztok! - és elindultunk Niel-el ketten. - Egyébként neked, mi a teljes neved? Mert tuti, hogy nem Niel.
- Daniel. Innen jött a Niel.
- Jah...értem.
- És? Haza mész?
- Nem tudom. Szerintem kajálok valamit, aztán, majd megyek.
*evés után*
- Aijh...nincs kedvem még haza menni. - ültem le a buszmegállóba. Ő is mellém.
- Tudsz táncolni?
- Tessék?
- Tudsz táncolni?
- Persze! Hip-Hop.
- Hip-Hop? - bólogattam. - Akkor ha nincs kedved haza menni, akkor gyere velem! - azzal megfogta a karomat és felhúzott.
Kis idő múlva egy táncteremben kötöttünk ki.
- Nos, itt vagyunk. - mosolygott.
- Am...Most van egy kérdésem. A mosdót merre találom?
- Heh...arra! - mutat a folyosóra.- Balról a második a női!

Bementem, majd mikor végeztem kijöttem és azt láttam, hogy Niel táncol. Megálltam az ajtóban és mosolyogva néztem, hogy mit művelt.
- Khm...
- Áh...öh...megijesztettél...- vakarta meg tarkóját.
- Mit csináltál az előbb?
- Őh...
- Csak, mert jól nézett ki, de nem tudom mi volt az.
- Megmutassam?
- Aham! - azzal odaálltam mellé és elkezdtem utánozni. - Ez tök jó! - nevettem el magam.
- Társasozni tudsz?
- Még szép, hogy csak kicsit.
- Hehe...- azzal egyik kezemet összekulcsolta az övével, majd a másikat a vállára helyezte és az övét, pedig a derekamra rakta. Majd lassan irányítani kezdett. Én mind végig a lábunkat figyeltem, hogy még véletlenül se lépjek a lábára, vagy esetleg ő az enyémre, mert olyan rosszul megy még. - Nézz rám... - felnéztem és a mély barna szemeivel találtam magam szemben. - Ügyesen csinálod, csak próbáld meg most már, úgy is, hogy a szemembe nézel. "háááát, az nem igazán fog menni. Már csak azért is, mert a lábadra lépek...véletlen"
- Nekem az úgy nem megy.

- De menni fog! Bízz bennem! - azzal vágott egy mosolyt, majd közelebb húzott magához. Majd lassan lépkedni kezdett én pedig, mint annyira rossz tangós, éreztem csípője mozgását, amit az enyémmel tudtam irányítani. És sikerült, úgy, hogy végig a szemében néztem a a csillogást.
Mikor már rendesen átéreztem, hogy most merre fog lépni, kezdtem én is bele-bele élni magam.
- Ügyes vagy! És most...- hátra döntött, majd ő is mélyen lehajolt arcomhoz.
- Öhm...ahm...- kibújtam a kezei közül. - Öhm...ahm...- annyira megijedtem, hogy nem mertem mást mondani, hisz ajkai ilyen messze voltak az enyémtől ----> l.......l kb. Szóval nagyon közel! *ÍRTÓRA* - Ahm...szerintem...én most...megyek...szóval...
- Értem...és bocs...
- Szóval...sziah...
Mikor hazaértem, ismét a hideg kirázott. Teljesen...